A múlt hétvégi verseny igazán jól indult. Volt egy 50 literes hordó sörünk, mellynek páran már pénteken nekiáltunk, de az elfogyasztott mennyiség szinte meg sem kottyant az alumínium-monstrumnak. Jó másnaposan, a versenyre felizgulva ébredtünk, Jocival egy ágyban. Ellenőriztem a nyílásaim és látszólag nem történt behatolás. A nagy ijedtségre el is szaladtam egy tavaszi tekercsért a kínaiba. Mire visszatértem már csak egy kisebb logisztikai probléma várt megoldásra és kezdődhetett is a party.

 A sztorihoz hozzá tartozik, hogy egy teljesen új játékos is csatlakozott a társasághoz, Tomi. Azonnal felhívtam a figyelmét, hogy sok az egy főre jutó makizmus, de ekkor még jóízűt nevetett rajta. Hansúlyozom, ekkor még...

 Szerencsére az emberi szervezet olyan csodásan lett kitalálva, hogy a nagy stresszek illetve traumák sok esetben teljesen törlődnek az azt elszenvedő emlékeiből. Ez történhetett velem is, mert nem sok mindenre emlékszem, csak hogy néha azt hitte az ember, valami rezervátumba tévedt, mert több volt csepelen a maki, mint a Fővárosi Állat és Növénykertben. Ne is beszéljünk az ász poketekről, Atti 1 leosztásban magának osztott egyet ráütés után (renoncgyanú), Áki és Barni két körben egymás után kapta. Nem egyet egyet, hanem egymás után kettőt kettőt. Én persze megint kiszoptam eggyel és nehogy ne én legyek a bad-beat király, kiejtettem magam egy J szettel. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy egy ötös párom fullá alakult riveren, pont Tomi ellen (bocsi) így én is behúztam a kötelező makimat. Ekkor már nem nevetett rajta. Az egész nap egy üvöltözős, bebaszós, tökmindegymidvan úgyismegadomegyharmadikpárral agymennéssé korcsosult. A végjáték egyetlen említésre méltó esete, mikor Áki a sorát nutsnak gondolva adta meg Barni all-injét, aki ekkor már egy fullt szorongatott. Végül is így lettem második.

 Mindenkiek grat az elért eredményhez, mert itt az is eredmény, hogy senki nem tört össze semmit a sok bad beat miatt